ugye tele van az internet mindenféle önismereti, spirituális, kapcsolati okosságokkal és tanácsokkal, én szeretem, azokból is sokat tanulok....de vizet sem vihet a tapasztalatnak, amikor saját fájdalmad, szenvedésedet átélve megfoglamzódik, heuréka!, milyen egyszerű...vagy olyan, hogy rájöttem, hogy "tudom, amit eddig nem tudtam, hogy tudok".
hazugságsal tele a "világ" és mennyire jól megy a magunk irányába....amikor álcázzuk, magyarázzuk, nem akarjuk az igazságot, mert az ott és akkor "nehezebb".
mi volt a legnagyobb lecke számomra? amikor kíméltlenül szembesítettek a hibáimmal, amikor újra megkaptam, amit kaptam gyerekkoromban, hogy nem jó és nincs bocsánat, de már érettebb fejjel, úgy érzem sikerült/sikerül felhasználni a magam hasznára...a hibák elemzésén és kiküszöbölési szándékán kívül az a felismerés, hogy én is megtanultam éppen ennyire kegyetlen lenni a hozzám közel állókkal, kritikus, uralkodó, valahogy abban a beteg hitben, hogy vagy alul maradsz, vagy felülkerekedsz, magad alá gyúrva a másikat.
hibák vannak, mindenkinek, de kérdés, hogy mire figyelünk, mit táplálunk, magunkban és a másikban, tulajdonságok, vagy érzések szintjén...ez a szeretet....kezdem lassan érteni, hogy mi az.
egészséges kapcsolat nincs alá és fölé rendelődve, csak akkor juthatsz a kapcsolati nirvánába, ha fel tudsz nézni a választottodra és viszont... hogyha őszinték vagytok magatokkal szemben, ha kölcsönös bizalom és hasonlók.......ja és mindenzt fenn kell tartani, mert a gyönyörű virágoskert nagyon hamar gazteleppé és kihalttá válik, ha nem vigyázunk rá....nagy szavak? üres szavak? meggyőződés hiányában tényleg azok.
